Ál/Arc – beolvasó

“Semmi se számít” lány -1

…Hallottak már olyan emberről, akit egy trauma teljesen megváltoztatott? Vagy esetleg önökkel történt valami? Bár ezt senki nem vallaná be, ugye? Úgy beszélünk az ilyen dolgokról, ha mégis szóba kerül, hogy „hallottam valakitől” vagy „egyik ismerősöm” sosem mondjuk azt, hogy velem történt, amennyiben igazi traumáról beszélünk… Azt gondolom, hogy az ember egy ilyen traumát nem tud feldolgozni, ezért kreál magának mindenféle történetet, hogy az agya befogadja és valamiképpen rendezni tudja ezt önmagával. Nos, ez velem is pont így volt. Egy ideig. A kezdetekben ugyanazt produkáltam, mint minden traumát átélt személy: tagadás, szégyen, mások hibáztatása és még mindig szégyen. Csak még azt is hozzá kell tennem, hogy kiskorú voltam, amikor a trauma történt, ami talán még rosszabb. Vagy a fene se tudja. Nagyon visszahúzódó lettem tőle, majd utálatos. Nincs rá szebb szó. Az voltam mindenkivel, aki szeretettel próbált közeledni hozzám. Mondjuk mindenkivel az voltam, de ez azoknak fájt, akik szeretni akartak volna. Nos mindent elkövettem, hogy ne legyen okuk rá, hogy szeressenek. Mondjuk több traumán is átestem, úgy gyűjtöttem őket, mintha versenyszámként indulnék rajta az olimpián…

Tekerjünk vissza húsz évet. Vegyünk egy régi videókazettát és egy lejátszót. Tudjuk még mi az? Természetesen. A magnókazetták és videókazetták kora. Dúlnak a kilencvenes évek és a rock and roll vagy ilyesmi. Talán nem volt az olyan régen, de ha a technika mai fejlődését nézzük már-már dínó korinak számít a videókazetta, fekete-fehér, sercegős fajta. Emlékszem mennyit ültem a Videoton magnó mellett és próbáltam felvenni a kedvenc számaimat a rádióból, tökéletes időzítéssel, hogy a rádiós ne dumáljon bele, de a rádiózásnak pont ez a lényege: nem a szép számváltás, hanem a folytonos duma. Mindjárt a lényegre térek ígérem…

Nem vagyok normális. Ezt most már akár írásba is adhatom. Először elhívom kávézni, aztán felhívom a lakásomra. Egy diákot. Nem akármilyen diákot, Jilliant. Andrew te egy idióta vagy! Mi van, ha Bettyék figyelnek? Mind a kettőtöket kicsapják. De te persze nem láttál mást, csak azt a csókos szájat, hogy a többit ne is említsük. Azt a fura betörhetetlen természetét, ami megbolondított. Nem vagyok normális, tényleg. Ha ezt apám megtudná és ha láttak Jack-ék, akkor meg is fogja tudni, nekem végem. Ha csörög a telefon és az apám az, akkor tudja. Sosem hív kétszer egymás után. Eddig még nem hívott szerencsére.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: