Tina Colt – Átkozott (18+)

Jodie felvette a műszakját, ahogy minden hétköznap, hajnali négykor. Van, aki ilyenkor tér aludni, de a legtöbben ilyenkor még mélyen alszanak. Ő ilyenkor már dolgozik. Megszokta már az évek alatt és most is csak annyi változott, hogy új lakásba költözött. Ez közelebb volt a munkahelyéhez. Elég volt fél négykor ébredni és tíz perc sétával már bent is volt. Nem ivott kávét, csak felkapta a ruháit, magára locsolt egy kis vizet, a tükörben ellenőrizte, hogy még mindig ugyanazt látja-e, egy szép, szőke, kék szemű fiatal nőt és már indult is. Semmi különös nem volt a munkájában. A várost szabadította meg a szeméttől. Az évek során, mióta ő ezt csinálta, jöttek ilyen-olyan mozgalmak a szemét termelése ellen. A zöldek, az újrahasznosítók, de ez szerinte annyira álszent volt, hisz a szemét egyre csak több lett. Mondjuk ő pont nem panaszkodott emiatt. Így volt munkája. Azért sem panaszkodott, hogy egyre többet kell dolgoznia, de a pénz kevés. Jól megfizették és az ő munkájuk nem lett több. Jack már a vezetőülésben ült, mikor ő felkapaszkodott a nagy kocsira. Egyedüli nő volt, de ezt sem bánta. Jack és Tim is rendesek voltak vele. Nem kellett nehezet emelgetnie, de azzal sem lett volna semmi baja, hiszen nagyon figyelt, hogy jó kondiban legyen és gyereket sem akart. Partnere sem volt és ez neki így tökéletesen megfelelt. Elégedett volt az életével, a munkájával. Az új lakás is remek volt és közel. Igaz elég drága, de megengedhette magának. Nem szövögetett nagy álmokat, nyaralni sem akart menni és saját házra sem vágyott. Mennyivel egyszerűbb volt, hogy neki nem kellett vacakolni számlákkal, javításokkal. Ha valami probléma adódott csak szólt a tulajdonosnak, aki intézkedett. Neki ez megfelelt. Tim is megérkezett végre és már indultak is. A szokásos utcákat járták. Szerda lévén egy elég puccos környéken kellett gyűjteniük a szemetet. A tévéből tévesen vetített képek a kényes, figyelmes gazdagokról, holott ő nagyon jól tudta, hogy az ő szemetük még rosszabb, mint az átlag embereké. Itt nem az utcán voltak szétdobálva a használt óvszerek és fecskendők. Ezek sunyin a szemétbe rejtették őket, ami talán még rosszabb volt. Mert így a nép vakítható volt, hogy a gazdagok milyen kifinomultak és rendezettek. De igazából ők a lakásukban hagyták szét az ilyen dolgokat egy-egy nagy buli után és a takarítónőik takarították el őket, akik a csórók közül kerültek ki és mégis vigyáztak a gazdáik jóhírére. Kifejezetten utálta ezt a szakaszt. Még a kezdetekben, nem hordott kesztyűt, úgy volt vele, hogy ez csak szemét, majd kezet most, de pont ezen a környéken állt bele egy ominózus tű. Nagy szerencséje volt, semmi baja nem lett. Azóta mindig hordja. Jack szerint, aki amúgy is mindig hajtotta neki a kesztyű viselését, legalább egy életre megtanulta, hogy hordja majd. Igaza is lett. Ahogy megállt a kocsi leugrottak egy szép, hatalmas fehér háznál. Habár a belvárosban voltak, itt mégis minden háznak legalább két parkolója volt, bár jelenleg egy autó sem állt bent, tulajdonosaik éppen öltönyben és kosztümben lopták el a Világ pénzét. Ő így gondolta. Gyakorlott mozdulattal fogta meg a fekete gurulós kukát és húzta a kocsihoz. Bitang nehéz volt. Amikor kihúzta az út szélére, hogy Tim betegye a kocsiba ürítésre, ment vissza a másodikért, amikor látta, hogy az előző sötétvörös csíkot húzott maga után. Elbizonytalanodott kicsit, de hagyta emészteni a dolgot és kihúzta a másik kukát is. A házban jelenleg a takarítónő lehetett, nem volt ugyan harmadik kuka, de visszament még egyszer megnézni mi lehet az a csík, mielőtt szólna Jacknek. Ahogy sejtette az emeleten el is mozdult a függöny. Felnézett és egy nő rázta a fejét, hogy ne szóljon, akár a takarítónő is lehetett. Nagyon jól tudta, ha nem szól és a telepen veszik észre a dolgot, már az isten se mondja meg, melyik házból vitték el. Töprengett mit tegyen. Hallotta a fiúk a kocsiban voltak, mert Jack dudált egyet, hogy menjen már. Ha most szól és jönnek a zsaruk, az rengeteg papírmunka, még hatra se fognak hazaérni és el is maradnak a munkával. Újra felnézett a nőre, aztán bele a kamerába, ami a bejárat felett kapott helyet, majd megint a nőre, aki kétségbeesetten rázta a fejét. Döntött. Kirohant és beült a kocsiba, egy szót sem szólt.

Otthon aztán sokat töprengett, hogy jól tette-e? Egyedüli társa egy baba volt, a konyha mennyezetéből lógott alá a nagy kötött szőke baba. Ez volt az egyetlen berendezési tárgy, ami a lakásban volt, amikor beköltözött. Azt gondolta az előző lakó nagy Gyerekjáték fanatikus lehetett, vagy csak morbid volt az ízlése. Mindenesetre ő nem bánta. Otthagyta és alkalomadtán beszélt hozzá. Most is annak mesélte el, mi történt és ő hogyan cselekedett. Jodie szülei távol éltek, testvére nem volt. Barátai sem. Valahogy mindig kirekesztették és furának tartották, amivel ő megtanult élni. Ő nem tartotta magát furának, bár egy babával beszélgetni lehet butaságnak tűnt, de ezt azzal magyarázta, hogy társaságra vágyik. Mire megfőzött és elpakolt már ott is volt az idő, hogy aludni térjen, hiszen hamarosan kelnie kellett. A konyhából jobbra a szobájába vezetett a folyosó, balra pedig a fürdő, ami az egyetlen rossz volt ebben a lakásban. Még a kilátás is pazar volt, de az, hogy ha éjszaka ki kellett mennie át kellett mennie a konyhán, mindig is rettegéssel töltötte el, mert attól félt, hogy ha ilyen távot tesz meg, túl éber lesz és nem tud már visszaaludni, de eddig még szerencséje volt, mind a két éjszaka vissza tudott aludni. Ma is hamar nyugovóra tért egy könyvvel a kezében. Rengeteget olvasott és tudott a világról és az emberekről, a kedvencei mégis a horror történetek voltak. Most is egy híres író, legújabb könyvéve bújt takaró alá. Olyan hatvan oldal után kényszerítette magát, hogy aludni térjen. Még csak kilenc óra volt, de neki mindjárt kelnie kellett. Éjfélkor aztán a bor hatására, amit a vacsorához fogyasztott el, ki kellett mennie. Lekászálódott az ágyból, még félig csukott szemmel botorkált át a konyhán, egy pillanatra nézett fel és a baba az asztalon volt, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, hiszen biztosan csak leszakadt a madzag, ami tartotta. Mikor visszafelé jött a baba már a széken ült, ez sem zavarta, csak azt gondolta, hogy milyen szerencsésen esett le az asztalról, pont úgy néz ki, mintha a vacsorát várná a gyerek. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felkapta és bevitte a szobába:

  • Gyere aludni, még korán van, biztos fáradt vagy – és betette maga mellé az ágyba.

Hajnali háromkor aztán dörömbölésre kelt. A baba nem volt az ágyában, amin azért meglepődött. Kiment, hogy megnézze ki lehet az ilyen korán. Vagy későn, attól függ honnan nézzük, morfondírozott magában. Nem volt kukucskáló, így csak kinyitotta és döbbenetére az a nő volt az, aki a fejét rázta a háznál, ahol azt a bizonyos vörös csíkot húzta. A nőn most is egy fehér ing, fekete nadrág volt. Haja szoros kontyban, szája vérvörösre festve. Nagyon megnyerően nézett ki a zöld szemeivel értelmesen, de rémülten tekintett a világra.

  • Jó reggelt – mondta amaz.
  • Kinek? – kérdezte Jodie és próbálta kipislogni az álmot a szeméből.
  • Hol a baba? – kérdezte a nő, amire Jodie igencsak meglepődött.
  • Honnan tud róla? – kérdezte.
  • Ez a mi házunk. Mi adjunk bérbe. El kell vinnünk innen. Segít nekem? Nagyon veszélyes. – rántotta ki Jodiet a lakásból és vált bizalmasabbá a hangja – kérem, higgyen nekem. A férjem vette azt az átkozott babát és mióta megvan csak rossz történik velünk. De elmenekül, segítenie kell – mivel látta, hogy a nő nem akar neki hinni, tovább folytatta – fel volt kötve, de már nincs ott ugye? Először csak egy kicsit mozog, de utána már nem bírja elkapni – valamiért a nő megnyerő modora és megjelenése és az a tény, hogy igazat mondott végül meggyőzte Jodiet.
  • Az ágyamba tettem, de nincs már ott – mondta, amire a nő még rémültebb lett. Próbált nyugalmat erőltetni magára és belépett a házba.
  • Megjöttem kincsem. Itt van anya – szólította a babát, amit Jodie ennyi horrortörténet olvasása után is hajmeresztőnek talált, de azt sokkal jobban, hogy a baba tényleg jött a hívásra. Megelevenedve tartott feléjük, csorbacsíkos mosollyal az arcán. Jodie azt nézte a nő hogyan viselkedik és próbálta azt lemásolni – most el kell vinnünk ezt a nénit valahová és megyünk haza – mondta a babának, aki értelmes fejjel hallgatta és gügyögött hozzá. Jodie többször is megdörzsölte a szemét, de ez nem álom volt, így nem múlt el, amikor kinyitotta, még mindig mind a ketten ott álltak előtte és várták, hogy cipőt vegyen és induljanak. Nem is késlekedett sokáig, indulásra készen volt egy perc alatt, megszokásból a kesztyűjét is felvette. Nem is tudta, hogy nevessen, vagy sírjon, amikor már a kocsiban ültek. Neki a baba mellé kellett ülni hátra, mert az félt egyedül hátul a sötétben. A városból kifelé tartva egy közeli erdőnél álltak meg. – gyere kicsim, csak megmutatjuk a néninek, hogy milyen szuper itt minden és már megyünk is haza – kiszedte a kocsiból, neki pedig elmutogatta, hogy vegye ki az ásót a csomagtartóból, majd kézen fogva előre indultak, el a sötét erdő belseje felé. Jodie nem tudott mit tenni, követte őket az ásóval a kezében. Megfordult a fejében, hogy fogja magát és elszalad, de a nőnek segítségre volt szüksége. Már régen bent voltak az erdőben, annak is a mélyén. Nem tartotta magát félősnek, de ettől még rajta is végigfutott a borzongás. Különböző állatok hangjai, a fák susogása töltötte be az éjszaka csendjét, ami nem segített megnyugtatni a kedélyállapotát. Aztán egyszercsak a nő hirtelen megállt a babával együtt – Milyen jó móka lenne, ha Jodie ásna nekünk egy gödröt ugye? – a baba ismét elengedett egy csorbacsíkos mosolyt és bólogatott hozzá. Így Jodie ásni kezdett. Ennek a babának nem kell olyan nagy gödör, gondolta már jó lesz – Jó lesz baba? – kérdezte a gyereket, aki most rázta a fejét, így Jodie ásott még egy kicsit, már teljesen elfáradt, mire jelezték, hogy elég lesz. A nő odafordult a babához és közölte vele:
  • A tied kicsim, játszál vele – annyira gyorsan történt minden, hogy távolról talán látni sem lehetett. A baba elkezdett rohanni Jodie felé, aki az ásóval akkorát sózott rá, hogy menten elterült, de annyira dühös lett, hogy a nőt is agyonverte az ásóval, hogy az így átverte és az életére tört ezzel az őrült babával. Remegett minden porcikája. Mind a kettőt addig ütötte, amíg bírta, amíg meggyőződött róla, hogy egyik sem megy onnan sehová. A babán nem látszott semmilyen sérülés, hacsak nem szakadt el itt-ott a varrás, de a nő teste egy véres gombócnak tűnt. Mind a kettőt begurította a gödörbe és beásta őket. Nem nyúlt semmihez az ásón kívűl, így azt magával vitte, akkor is, ha kesztyű volt rajta. Észt vesztve ment haza, hiába gyalogolt az adrenalin dolgozott benne. Aznap először életében nem ment dolgozni. A lakásba csak a pénztárcájáért ment vissza. Azonnal keresett egy másik lakást és ki sem dugta az orrát a házból. Úgy tervezte, ez így is marad egy ideig. Felhívta Jacket, hogy kivesz egy hét szabadságot. Az nem akadékoskodott, hiszen ilyen még sosem volt. Félt, hogy megkeresik majd a rendőrök, de egész nap hiába várt, nem jött érte senki. A neten böngészett hasonló történetek után kutatva. Talált is egyet, akinek azonnal írt. Akármennyire félt is, azért mégis elnyomta az álom, hajnali háromkor felkelt, hogy kimenjen. Itt is a konyhán át vezetett az út a fürdőszobába. A sötétben egy alakot vélt felfedezni a konyhaasztalnál. Hirtelen megállt és megdermedt abban a mozzanatban.
  • Szia anya! Éhes vagyok – mondta egy csorbacsíkos mosolyú, néhol szakadt baba…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: