Tina Colt – Kereszt

Tina Colt – Kereszt

Keresztanyám derék asszony. Mindig köpenyt visel és kendőt a fején, ahogyan a régi öregeknél szokás. Igazából nem a keresztanyám, hanem az anyué, de „ráragadt” ez a név és mióta az eszemet tudom így hívjuk a tesóimmal. Gyerekként a szüleim gyakorta száműztek keresztanyuhoz nyári szünetben, akárha egy olcsó nyári tábor lenne, amit annak idején büntetésnek véltem. Olyan „világösszesfájdalmával” tudtam kínlódni, ahogy csak a kamaszok és a tinédzserek tudnak. Amikor még „térdig értem magamnak” és a Világból is csak vajmi keveset értettem, is tudtam, hogy oda indulunk, szüleim idegesen készültek a hosszú út előtt: étket és ruhákat pakoltak és mi már tudtuk, hogy kezdődik a móka. Csak nem nekünk. Aztán amikor befordultunk a régi tornácos házhoz, ami metlakival volt lefedve, már biztosak voltunk benne: anyáék elvittek a szigorú „kereszthez” és önszántukból ott is hagynak – biztos valami rosszat követtem el – gondoltam annak idején. Olyan mértékű szigort mutatott a keresztanyám, amit később csak a gimis kémiatanáromnál tapasztaltam. Ha csak ránk nézett is összecsináltuk magunkat. Biztos mindenkinek volt egy ilyen tanára…

Keresztanyu minden gyógynövénynek tudta a nevét és nem átallott nekünk gyerekként ezt teával igazolni, amit le kellett tuszkolnunk, amúgy vacsoramegvonással gazdagodhattunk. A sok cickafark, bodza és társai a mai napig hidegrázással párosulnak emlékezetemben…

Amikor ott tengettük időnket, nagyon korán keltünk, megetetni az állatokat. Ilyenkor kezdtünk hálásak lenni anyáért, aki azért hagyott minket aludni nyolcig. Egy kisebb állatkert állt ott rendelkezésre: disznó, csirke, kacsa, liba, kecske, nyulak. Mindnek külön neve volt. Ez volt a kedvenc részem az egészből, a koránkelés ellenére, az állatok. Utána a határba mentünk a csillék alá, különböző gyógyfüveket gyűjteni. Engem jobban lefoglalt, hogy a csilléket nézzem, ahogy hordják a bányából a szenet. Szabolcsi lévén ilyet még sosem láttam és igen szórakoztató volt, ahogy a póznán ide-oda járnak a fém küblik. Ha időben végeztünk, játszhattunk. Ezután jött a kerti munka, ami nekem hatalmasnak tűnt. Nem mondhatom, hogy nem tanultam meg idejekorán mi is az a kétkezi munka, amit persze az akkori buta agyammal átkoztam. Hat éves koromtól, tizenöt éves koromig minden nyáron volt két hét, amikor ott voltunk a nővéremmel. Idővel a húgomat is vittük. Ő sem élvezte jobban, azt kell, hogy mondjam…

Tizenegy éve nem láttam „keresztet” és más rokonomat sem nagyon abból a megyéből. Felnövünk, elfoglaltak leszünk, de igazából a kor előrehaladtával megromlik a fontossági sorrendünk. Olyan érdemtelen dolgok után rohanunk, aminek a végén nem lesz semmi értéke: pénz, karrier és az ebből fakadó stresszre és mindenféle nyavalyára gyógyszereket szedünk, de ezek mit sem érnek. Végül kórházban kötünk ki, ahol nem lesz velünk sem a karrier, sem a pénz. Ha a mai fejemmel arra gondolok, hogy „kereszt” biztos tudna a modern problémákra egy fantasztikus természetes gyógyteát, akkor összeszorul a gyomrom. Én is elbuktam. Rossz fontossági sorrendet választottam. Már késő. Túl későn realizáltam, nincs már aki noszogatna, hogy megigyam azt a cickafark teát és már nincs, aki lefőzné nekem. Túl késő. Ébredj! Csináld te jobban.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: